Csupa-csoki mousse torta
Hozzávalók:
20 cm-es tortaforma (kapcsos)
12 db pilóta keksz
1 evőkanál vaj
500 ml habtejszín ( hulala)
20 dkg jó minőségű fekete csoki 75 %-os
1 csomag express étkezési zselatin
a tetejére 1 tábla jó minőségű fekete csoki 75%-os
A vajat felolvasztjuk és hozzákeverjük pilóta kekszet, melyet előzőleg konyhai aprítógépben összedaráltunk. Egy 20 cm-es tortaforma aljába tesszük a vajas kekszet és szépen egyenletesen elosztatunk és belenyomkodunk. Amíg elkészítjük a krémet hűtőbe helyezzük. A krémhez a csokit apróra daraboljuk vagy törjük és 2 dl tejszínnel vízgőz felett lassan felolvasztjuk. A megmaradt tejszínt habbá verjük, majd a már nem meleg csokis tejszínt szépen hozzákeverjük. Közben beleszórjuk az express zselatint. Gyors mozdulatokkal elkeverjük és már mehet is rá a hűtőből kivett keksz alapra. Szépen eldolgozzuk a tetejét mehet újra a hűtőbe. A tetejére szánt csokit szintén vízgőz felett felolvasztjuk adhatunk hozzá 1-2 evőkanál tejet, hogy picit folyósabb legyen. A torta tetejére öntjük, amikor még picit meleg így picit megolvasztja az alatta lévő krémet. Így egy kicsit márványosra tudjuk mintázni a tetejét. 1 éjszakára hűtőbe helyezzük. Másnak amikor levesszük a tortagyűrűt díszítjük. Én készítettem még egy pici krémet és ezzel körbe kentem és egy torta dekoráló lappal körbe húztam, hogy ilyen csíkos legyen. Arra kell figyelni, hogy amikor a csoki krémet kenjük a torta alapra szép egyenletesen osszuk el a krémet. Az oldalára 1 dl tejszínből készítettem utólag krémet. Jó étvágyat!!